Projektek
Úton az Állatbarát Középiskola felé






Kötelező programok
Civil szervezettel való együttműködés
Intézményünk figyelmet fordít az állatvédelem ügyére, amelynek részeként rendszeres és aktív
kapcsolatot ápolunk a helyi állatvédő civil szervezettel (Mancs a Szívben Állatvédő
Egyesület). Az együttműködésünk nem alkalmi jellegű, hanem tudatosan felépített, minden
tanévben visszatérő programokra épül.
Az Állatvédelmi Témahét, valamint az Állatszeretet Napja alkalmából diákjaink és
pedagógusaink közösen szerveznek adománygyűjtést, amelynek során elsősorban
állateledeleket, takarókat és egyéb, a menhely mindennapi működéséhez szükséges eszközöket
gyűjtünk. A kezdeményezés évről évre nagy lelkesedéssel valósul meg, a tanulók aktívan
bekapcsolódnak a szervezésbe és a lebonyolításba is.
A program fontos része a személyes tapasztalatszerzés: diákjaink ellátogatnak a menhelyre,
ahol közvetlenül is megismerkedhetnek az ott élő állatokkal és az állatgondozók munkájával.
Kiemelt népszerűségnek örvend a „tappancsmozgató” kutyasétáltatás, amely során a tanulók
önkéntes alapon segítik a kutyák mozgatását és szocializációját. (Az események
visszakereshetők az egyesület Facebook oldalán.) Ezek az alkalmak nemcsak az állatok
számára jelentenek örömöt és fejlődési lehetőséget, hanem a diákok empátiáját,
felelősségérzetét és elköteleződését is erősítik.
Számos tanulónk a kötelező közösségi szolgálatát is ennél állatvédelmi szervezetnél teljesíti,
ahol hosszabb távon is bekapcsolódhat a menhely mindennapi életébe. Ez a fajta
együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy diákjaink valós élményeken keresztül sajátítsák el a
felelős állattartás és az állatvédelem alapelveit.




Kedvtelésből tartott, haszon- és vadon élő állatokkal való megismertetés
Intézményünk fontos feladatának tekinti, hogy a tanulók átfogó képet kapjanak az állatvilág
különböző területeiről, beleértve a kedvtelésből tartott, a haszonállatokat, valamint a vadon élő
fajokat is. Ennek érdekében a Stromfeld Napok alkalmával szervezünk ismeretterjesztő
programokat és szakmai előadásokat ebben a témakörben is (idei év Stromfeld napi
programjainak listája megtekinthető iskolánk Facebook oldalán).
Egy ilyen alkalom keretében meghívott előadónk dr. Lábos Viktor állatorvos volt, akinek
kiemelt szakterülete a haszonállatok gyógykezelése. Előadásában azonban komplex módon
mutatta be hivatását, hiszen praxisában a kedvtelésből tartott állatokkal, valamint vadon élő,
illetve egzotikus fajokkal is rendszeresen találkozik. A diákok számára különösen érdekesek
voltak azok a valós esetek, amelyeken keresztül betekintést nyerhettek az állatorvosi munka
sokszínűségébe.
Az előadás során szó esett a zoonózisok jelentőségéről, vagyis az állatról emberre terjedő
betegségekről, valamint a leggyakoribb állatbetegségekről és azok megelőzésének
lehetőségeiről. Az előadó kitért a felelős állattartás alapelveire is, hangsúlyozva a megfelelő
tartási körülmények, a rendszeres állatorvosi ellátás és a tudatos állattartói magatartás
fontosságát (kiemelten az ivartalanítás kérdéskörére).
A program további részeként a tanulók megismerkedhettek a vadgazdálkodás alapjaival,
valamint az egzotikus állatok tartásának sajátosságaival és kihívásaival is. Az előadás komplex
szemléletben mutatta be az ember és állat kapcsolatának különböző formáit, ezáltal
hozzájárulva a diákok felelős gondolkodásának és környezettudatos attitűdjének kialakításához.
A tanulói visszajelzések alapján érdekes, élményszerű előadást tartott a doktor úr, ami
aktivizálta a hallgatóságot, többen is tettek fel kérdéseket, vitték tovább a gondolatmenetet,
ezáltal az előadás beszélgetéssé vált.
Az „Állatvédelem gyerekeknek” weboldal beépítése a nevelésbe
Intézményünk hangsúlyt fektet arra, hogy a tanulók naprakész, hiteles forrásokból
szerezhessenek ismereteket az állatvédelem területén. Ennek érdekében a nevelési-oktatási
folyamatba tudatosan beépítjük az Állatvédelem Gyerekeknek weboldal tartalmait, amelyek
közérthető és szemléletformáló módon dolgozzák fel az állattartással és állatvédelemmel
kapcsolatos témákat.
A weboldal „Szeretnék egy kisállatot!” című cikksorozata több programunkhoz is kapcsolódott.
A húsvéti időszakhoz kötődően külön figyelmet fordítottunk a nyúltartás kérdésére, hiszen
ebben az időszakban gyakran megnő az impulzív állatvásárlások száma. A tanulók
megismerkedtek a nyulak tartási igényeivel, szükségleteivel, valamint azzal a felelősséggel,
amely egy kisállat tartásával jár.
Az „Ismerd meg az állatokat!” és a „Magyar fajták” című cikksorozatok szintén inspirációként
szolgáltak a tanulók számára. Ezek a tartalmak hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok aktívan és
kreatívan kapcsolódjanak be a kedvtelésből tartott, a haszon- és a vadon élő állatokról szóló
tanösvények elkészítésébe. A weboldalon szerzett ismereteket önálló kutatómunkával
egészítették ki, így komplex, ám lényegre törő és rendszerezett tudásanyagot hoztak létre.
A Stromfeld Napok keretében megvalósult felelős állattartásról szóló előadás, valamint az
állatorvosi bemutató szintén kapcsolódott a „Szeretnék egy kisállatot!” – De hogyan válasszak?
témakörhöz. A tanulók így több nézőpontból – online tartalmakon, szakmai előadásokon és
személyes tapasztalatokon keresztül (mivel néhány család tart otthon akár házikedvencként,
akár haszonállatként nyulakat, így saját, rövid beszámolóik alapján is tudtak támpontokat adni
társaiknak a nyúltartással kapcsolatban) – is feldolgozhatták a témát.
A weboldal tartalmainak tudatos beépítése hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók megalapozott
döntéseket hozzanak az állattartással kapcsolatban, valamint hosszú távon is felelős, állatbarát
szemléletet alakítsanak ki.
Kedvtelésből tartott állatok
Állatasszisztált foglalkozás
Intézményünk állatasszisztált foglalkozások bevezetését is támogatná, azonban megfelelő
tanúsítvánnyal rendelkező terápiás állat hiányában ilyen jellegű gyakorlati program
megvalósítására a pályázati időszakban még nem került sor.
Ugyanakkor fontosnak tartottuk, hogy a tanulók megismerkedjenek e terület jelentőségével és
lehetőségeivel, ezért elméleti jellegű foglalkozást szerveztünk számukra. Az előadást az
intézmény egyik pedagógusa tartotta, aki állatasszisztált foglalkozásvezetői képesítéssel
rendelkezik, valamint kutyakiképzőként is tevékenykedik. Ennek köszönhetően a diákok hiteles
és gyakorlati tapasztalatokon alapuló betekintést kaptak a témába.
A foglalkozás során a tanulók megismerkedhettek az állatasszisztált terápiák és foglalkozások
alapjaival, céljaival és hatásaival. Szó esett a terápiás állatok kiválasztásának szempontjairól,
képzésük folyamatáról, valamint arról is, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük ahhoz,
hogy hivatalosan is részt vehessenek ilyen programokban. Az előadás külön kitért az állatok és
az emberek közötti kapcsolat pozitív pszichés és szociális hatásaira is.
Intézményünk a jövőben törekszik arra, hogy külső szervezetek bevonásával gyakorlati
állatasszisztált foglalkozásokat is megvalósítson. Ennek érdekében folyamatosan keressük az
együttműködési lehetőségeket többek között a Varázsmancsok Alapítvány szervezettel, annak
érdekében, hogy tanulóink közvetlen élményeken keresztül is megtapasztalhassák az
állatasszisztált programok jótékony hatásait.


Mentő- és rendőrkutyás program
Intézményünk a Stromfeld Napok keretén belül lehetőséget biztosított arra, hogy a tanulók az
állatok társadalomban betöltött hasznos és sokszínű szerepét is megismerjék. Ennek érdekében
mentő- és rendőrkutyás bemutatókat szerveztünk, amelyek nagy érdeklődést váltottak ki a
diákok körében.
A program első részében egy tapasztalt tűzoltó és kutyakiképző, Nagy László tartott bemutatót,
aki mentőkutyák képzésével is foglalkozik. Előadásában részletesen ismertette a mentőkutyák
felkészítésének folyamatát, különös tekintettel a romkutató feladatokra specializált kutyák
munkájára. Bemutatta saját kutyáját is, amely kifejezetten eltűnt vagy bajba jutott személyek
felkutatására van kiképezve, és nemzetközi bevetéseken is részt vett már.
A diákok élő bemutató keretében figyelhették meg, hogyan jelzi a kutya a megtalált személyt,
valamint betekintést nyertek abba is, milyen szempontokat kell figyelembe venni a keresési
munkák során. Kiemelt hangsúlyt kapott a terepviszonyok jelentősége, valamint az a
felelősségteljes hozzáállás, amely biztosítja, hogy a kutya a bevetések során ne sérüljön meg.
A program második részében a Nógrád Vármegyei Rendőrfőkapitányság állományába tartozó
szakemberek tartottak rendőrkutyás bemutatót. (Ezúton is kifejezzük újra köszönetünket
Dr. Somssich Gabriella dandártábornok asszonynak, aki jóváhagyta a programot, valamint
köszönet illeti Berki Ferenc rendőr zászlós és Kremnicsán Valentin rendőr főtörzszászlós urakat
a bemutató megtartásáért.) Az előadás során ismertették a rendőrkutyák képzésének
sajátosságait, a kutyás rendőrök feladatait és jogköreit, valamint a szolgálati kutyák alkalmazási
területeit.
A bemutató gyakorlati elemeket is tartalmazott, amelyek során a tanulók megfigyelhették a
rendőrkutyák munkáját akció közben. A program élményszerű módon járult hozzá ahhoz, hogy
a diákok megértsék az állatok szerepét a közbiztonság és a mentési feladatok ellátásában,
valamint erősítette bennük az állatok iránti tiszteletet és megbecsülést.






Kóbor állatok támogatása
Intézményünk fontosnak tartja a kóbor és elhagyott állatok helyzetének megismertetését,
valamint a velük kapcsolatos felelős társadalmi szemlélet kialakítását. Ennek érdekében
rendszeresen szervezünk olyan programokat, amelyek közvetlen segítséget nyújtanak a Mancs
a Szívben Állatvédő Egyesület menhelyén élő állatok számára.
A tanév során több alkalommal valósítunk meg célzott adománygyűjtéseket, amelyek során
diákjaink és pedagógusaink közösen járulnak hozzá a rászoruló állatok ellátásához. A
felajánlások nemcsak tárgyi adományok formájában (takarók, plédek, törölközők, játékok)
érkeznek, hanem a tanulók aktív szervezőmunkával és figyelemfelhívással is részt vesznek a
kezdeményezések sikerében.
A menhelylátogatások és a kutyasétáltatási alkalmak különösen népszerűek a diákok körében
(a menhely dolgozói bármikor készséggel állnak rendelkezésre az állategészségügyi
kiskönyvek bemutatására, azonban egy-egy séta alkalmával akár 30 kutyust is szoktunk
sétáltatni, így a kiskönyvek dokumentálása nehézségekbe ütközne). A közvetlen élmények
hatására sok tanuló mélyebb elköteleződést alakít ki az állatvédelem iránt: vannak, akik
rendszeresen visszajárnak a menhely által szervezett hétvégi sétanapokra, másokban pedig az
örökbefogadás gondolata is megfogalmazódik. Az intézmény pedagógusai között is van példa
arra, hogy valaki menhelyről fogadott örökbe kutyát, ami hiteles mintát nyújt a tanulók számára.
A program szakmai hátterét tovább erősíti, hogy a szervező pedagógus – aki tanári munkája
mellett okleveles kutyakiképző – önkéntesként is segíti a menhely munkáját. Ennek
köszönhetően a diákok nemcsak egy látogatáson vettek részt, hanem hiteles, gyakorlati
tapasztalatokra épülő szemléletformáló foglalkozásban részesültek. A szakmai jelenlét
biztosítja a biztonságos kutyasétáltatást, valamint lehetőséget teremt arra is, hogy a tanulók
közvetlenül ismerjék meg a felelős állattartás, a kutyák viselkedésének alapjait és az
állatvédelem etikai kérdéseit. A program évente két alkalommal kerül megszervezésre, így
rendszeres és tudatosan felépített eleme az intézmény tevékenységének (ezek az alkalmak
közzé lettek téve a Mancs a Szívben Állatvédő Egyesület Facebook oldalán is).
A projekt szorosan kapcsolódik a környezeti neveléshez, de nemcsak a természeti értékek
védelmét jelenti, hanem az élővilág iránti etikus magatartás kialakítását is. A diákok aktív
részvétele és pozitív visszajelzései megerősítették, hogy az ilyen típusú élményalapú
programok hatékonyan járulnak hozzá a környezettudatos, felelős gondolkodás formálásához.
Programjaink célja nemcsak az azonnali segítségnyújtás, hanem a hosszú távú
szemléletformálás is: törekszünk arra, hogy a menhelylátogatás hagyománnyá váljon
intézményünkben, lehetőséget biztosítson tanulóink számára a közösségi szolgálat
megvalósítására, továbbá arra ösztönözzük diákjainkat, hogy tudatos döntéseket hozzanak, és
felnőttként is elkötelezett támogatóivá váljanak az állatvédelem ügyének.



Állatorvossal való együttműködés
Intézményünk az állatvédelem és a felelős állattartás erősítése érdekében együttműködik
dr. Lábos Viktor és dr. Bartos Loránd állatorvosokkal, akik több alkalommal is bekapcsolódtak
a szakmai programjaink megvalósításába. Az együttműködés célja, hogy a tanulók hiteles,
gyakorlati tapasztalatokon alapuló ismereteket szerezzenek az állategészségügy területéről.
A korábbi iskolai előadást követően (amelyet az A. Kötelező programok: 2. Kedvtelésből
tartott, haszon- és vadon élő állatokkal való megismertetés című résznél fejtettem ki
részletesebben) a doktor urak lehetőséget biztosítottak arra is, hogy diákjaink látogatást
tegyenek rendelőjükben. A bemutatót és hozzá kapcsolódó foglalkozást dr. Bartos Loránd
állatorvos tartotta. A program során a tanulók közvetlen betekintést nyerhettek az állatorvosi
munka mindennapjaiba, megismerkedhettek a leggyakrabban használt állatgyógyászati
eszközökkel és alapvető szakmai fogásokkal (pl. branül behelyezése, ultrahang és röntgen,
valamint a műtőben lévő legfontosabb eszközök használata, műtős kesztyű steril felvétele).
Kiemelt figyelmet kapott a mikrochipek alkalmazása, azok leolvasásának gyakorlata, valamint
az ehhez kapcsolódó nyilvántartási rendszer működése, amely fontos szerepet játszik az
elveszett állatok azonosításában és a felelős állattartás elősegítésében. A tanulók emellett
betekintést nyerhettek az állatorvosi asszisztens munkakörébe is, így átfogó képet kaptak az
állategészségügyi ellátásról mint csapatmunkáról.
A program hozzájárult a pályaorientáció erősítéséhez is, hiszen a diákok valós környezetben
ismerhették meg az állatorvosi és állategészségügyi szakmák sajátosságait. Az élményszerű
tapasztalatszerzés elősegíti a tudatosabb szemlélet kialakulását, valamint erősíti a tanulók
felelősségteljes hozzáállását az állatokkal szemben.























Mese: kedvtelésből tartott állatok
A kedvtelésből tartott állatok témakörének feldolgozását intézményünk film- és
mesefeldolgozó projekttel is támogatja. A miniprojekt során a tanulóknak olyan animációs
filmeket és élő szereplős filmeket kellett összeválogatniuk, amelyek bemutatják az ember és
házi kedvencei közötti kapcsolat érzelmi és felelősségi oldalát.
A mesék és filmek feldolgozása során a diákok közösen gondolkodtak a felelős állattartásról,
az állatok szükségleteiről, valamint az állattartással járó hosszú távú kötelezettségekről. Az
érzelmi bevonódást segítő történetek hozzájárultak az empátia fejlesztéséhez és a tudatos
állattartói szemlélet kialakításához.
Elkészült a top5 lista is a filmek és az animációs filmek kategóriában is:
A tanulók szerint a legjobb filmes feldolgozások:
1. Hacsi, a leghűségesebb barát
2. Marley meg én
3. Lassie – Állati mentőakció
4. Beethoven
5. Shelby – A kutya, aki megmentette a karácsonyt
A diákok szerint a legjobb animációs feldolgozások:
1. Clifford, a nagy piros kutya
2. A kis kedvencek titkos élete
3. Megosztott hely: Volt és Balto
4. Susi és Tekergő
5. 101 kiskutya



Haszonállatok










Mese: haszonállatok
A haszonállatok témakörének feldolgozásában fontos szerepet kaptak azok a filmek és irodalmi
művek, amelyek az ember és állat kapcsolatának etikai és gazdasági aspektusait is bemutatják.
A válogatásban szereplő alkotások különböző nézőpontokból világítanak rá az állattartás
kérdéseire.
A feldolgozás során hangsúlyt kap az állatjólét, a megfelelő tartási körülmények, valamint a
felelős és tudatos gazdálkodás kérdésköre. A mesék humoros és elgondolkodtató formában
járulnak hozzá a kritikai gondolkodás és a felelős szemlélet kialakulásához.
Ehhez a nagy témakörhöz volt a legnehezebb megfelelő filmeket, animációs filmeket vagy
meséket találnia a tanulóknak, azonban így is összeállt a toplista, amely vegyesen tartalmaz
filmeket és még mesekönyvet is.
Toplistás feldolgozások haszonállatokról – diákszemmel:
1. Csibefutam
2. Patatanya: Baromi buli
3. Babe
4. Gill Davies: Anna - Egy kislány a farmról
5. Ferdinánd, a bika
Szakemberekkel való együttműködés
Intézményünk kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a tanulók a haszonállatok tartásával és
jólétével kapcsolatos ismereteiket hiteles, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező
szakemberektől szerezhessék meg. Ennek érdekében együttműködünk állategészségügyi
szakemberekkel, akik előadások és bemutatók keretében segítik a diákok szemléletének
formálását.
A program keretében dr. Lábos Viktor sertésegészségügyi állatorvos tartott szakmai előadást
tanulóink számára, amely a haszonállatok jóllétének komplex kérdéskörét dolgozta fel. Az
előadás során a diákok átfogó képet kaptak a haszonállatok egészségi állapotát befolyásoló
tényezőkről, különös tekintettel a leggyakoribb betegségekre és azok megelőzésének
lehetőségeire.
A szakember részletesen ismertette a megfelelő tartási körülmények jelentőségét,
hangsúlyozva, hogy az állatok jólléte szoros összefüggésben áll a tartási technológiával, a
takarmányozással és az általános gondozási gyakorlattal. Kiemelte, hogy a korszerű
állattartásban egyre nagyobb szerepet kapnak az állatjóléti szempontok, amelyek nemcsak
etikai, hanem gazdasági jelentőséggel is bírnak.
Az előadás fontos eleme volt az állatorvosok és az állattartók, illetve állattartó telepek közötti
együttműködés bemutatása. A tanulók megismerhették, hogy a hatékony és felelős állattartás
alapja a folyamatos szakmai kapcsolattartás, a megelőzésre épülő szemlélet, valamint az
állategészségügyi előírások betartása.
A program külön érdekessége volt a történeti kitekintés, amely során szó esett a himlő elleni
védőoltás kialakulásáról is. A diákok megtudhatták, hogy a vakcináció alapját a tehénhimlő
megfigyelése adta, amely jelentős mérföldkő volt az orvostudomány és az állategészségügy
fejlődésében egyaránt.
Az előadás hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók komplex képet kapjanak a haszonállattartásról,
megértsék az állatjólét jelentőségét, valamint felismerjék a szakemberek szerepét a fenntartható
és felelős állattartás megvalósításában.


Vadon élő állatok
Állatjóléti eszközök készítése
Intézményünk a vadon élő állatok védelmét nemcsak elméleti szinten, hanem gyakorlati
tevékenységeken keresztül is támogatja. Ennek egyik fontos eleme az állatjóléti eszközök
készítése, amelybe a tanulók aktívan bekapcsolódnak.
A műhelyfoglalkozások keretében a diákok pedagógusaik irányításával rendszeresen
készítenek madáretetőket, amelyek kihelyezésével közvetlenül hozzájárulnak a téli időszakban
a madarak táplálékhoz juttatásához. A tevékenység során nemcsak gyakorlati készségeik
fejlődnek, hanem megismerik a madárvédelem alapelveit, valamint az etetés helyes módját és
felelősségét is.
A program túlmutat az eszközkészítésen: célja, hogy a tanulókban kialakuljon a természet iránti
felelősségteljes gondolkodás és a környezettudatos szemlélet. Ennek részeként az intézmény
építőipari képzésében részt vevő tanulók és oktatók rendszeresen foglalkoznak ökoházak
tervezésével is. A „Tervezz Te is ökoházat!” országos szakmai középiskolai versenyen I.
helyezést értek el diákjaink (megtekinthető: https://www.facebook.com/reel/2056812824885014).
Ezek a projektek hangsúlyt helyeznek a fenntarthatóságra, valamint arra, hogy az épített
környezet hogyan lehet összhangban a természeti környezettel, figyelembe véve az élőlények
igényeit is.
Az ilyen jellegű komplex megközelítés hozzájárul ahhoz, hogy a tanulók ne csak egy-egy
konkrét tevékenységen keresztül, hanem tágabb összefüggésekben is megértsék az
állatvédelem és a természetvédelem jelentőségét.

Nem szeretem állatokkal való foglalkozás
Intézményünk hangsúlyt fektet arra, hogy a tanulók ne csak a kedvelt, hanem a kevésbé
népszerű, sokszor félelmet vagy idegenkedést kiváltó állatfajokkal is megismerkedjenek. Ennek
érdekében olyan élményszerű programot szerveztünk, amely hozzájárult a természet iránti
nyitottság és elfogadás erősítéséhez.
Egy ilyen különleges foglalkozás keretében diákjaink a Mallorca Tropic díszállatszaküzlet
helyszínén vettek részt egy interaktív bemutatón. A programot Kazinczy Zoltán, az üzlet
vezetője, egyben tapasztalt mestertenyésztő tartotta, aki változatos állatfajokon keresztül
ismertette meg a tanulókkal az úgynevezett „nem szeretem” állatok világát.
A foglalkozás során a diákok testközelből találkozhattak többek között rovarokkal (pl. tücsök,
levélutánzó sáska), kisemlősökkel (egér, patkány, hörcsög), valamint egzotikus fajokkal,
például kígyóval is. A bemutató különlegessége volt, hogy a tanulók nemcsak megfigyelhették,
hanem bizonyos esetekben meg is érinthették az állatokat, illetve levedlett kígyóbőrt is kézbe
vehettek.
Az interaktív előadás során a szakember kiemelt figyelmet fordított a tévhitek eloszlatására,
valamint arra, hogy rámutasson ezeknek az állatoknak a pozitív tulajdonságaira és ökológiai
szerepére. A tanulók megismerkedtek az egyes fajok természetes élőhelyével, táplálkozási
szokásaival, tartási körülményeivel, valamint számos érdekes biológiai jelenséggel is.
A program fontos célja volt a szemléletformálás: a diákok megtapasztalhatták, hogy a
kezdetben idegenkedést kiváltó élőlények is értékes és érdekes részei az élővilágnak. Az
élményszerű tapasztalatok hozzájárultak a félelmek oldásához, valamint a természet iránti
nyitottság és tisztelet erősítéséhez.

















Mese: vadon élő állatok
A vadon élő állatok témakörében olyan filmeket és dokumentumfilmeket gyűjtöttek össze a
tanulók, amelyek bemutatják a természet sokszínűségét, valamint az emberi tevékenység
hatásait az élővilágra. A kiválasztott alkotások élményszerű módon segítik a tanulók
ismeretszerzését.
A filmek feldolgozása során a diákok megismerkednek az ökoszisztémák működésével, a
biodiverzitás jelentőségével, valamint a természetvédelem fontosságával.
A miniprojekt célja, hogy a tanulókban kialakuljon a természet iránti felelősségteljes
hozzáállás, és felismerjék saját szerepüket a környezet megóvásában.
Íme a tanulói toplista:
1. Táncoló talpak
2. Rio
3. Az oroszlánkirály
4. Madagaszkár
5. Bambi
6. Némó nyomában
7. Túl a sövényen
8. A dzsungel könyve
9. Jégkorszak
10. Mackótestvér
Dokumentumfilmek közül a Bolygónk, a Föld epizódjai nyerték el a tanulók tetszését.
Szakemberekkel való együttműködés
Intézményünk figyelmet fordít arra, hogy a tanulók hiteles, gyakorlati tapasztalatokon alapuló
ismeretekhez jussanak, ezért törekszünk együttműködni különböző szakemberekkel és
természetvédelmi szervezetekkel. Kapcsolatban állunk az Ipoly Erdő Zrt.-vel, a Bükki Nemzeti
Parkkal (kiemelten a Baglyaskő Vár Természetvédelmi Látogatóközponttal), a Somoskői
kirándulóközponttal, a Novohrad-Nógrád Geoparkkal (főként a Somoskői Vadasparkkal).
Tanulóinknak lehetőségük van közösségi szolgálatuk végzésére a Baglyaskő Vár
Természetvédelmi Látogatóközpontban, ahol madárfészkek és -etetők készítésében is részt
vehetnek.
A Stromfeld Napok során megtekinthették a tanulók a „Mérnökök az állatvilágban – a hódok”
című előadást, amelyet Németh Bálint, a BNP Igazgatóság természetvédelmi őre tartott. Az
előadás során a tanulók átfogó képet kaptak a hódok életmódjáról, elterjedéséről,
táplálkozásáról és szaporodásáról.
A program különlegességét az adta, hogy a szakember saját terepi tapasztalataira építve,
személyes élményekkel, valamint saját készítésű fotókkal és videókkal szemléltette
mondanivalóját. Kiemelt szerepet kapott a hódok élőhely-alakító tevékenysége, különösen a
hódvárak és gátak építése, valamint ezek természetes környezetre gyakorolt pozitív hatásai.
Az előadás hozzájárult ahhoz, hogy a tanulók megértsék a vadon élő állatok és az
ökoszisztémák közötti összetett kapcsolatokat, valamint a természetvédelem jelentőségét. A
személyes hangvétel és az élményszerű bemutatás különösen hatékonyan segítette a diákok
érdeklődésének felkeltését és a környezettudatos szemlélet erősítését.




Kommunikáció
Állatvédelmi faliújság működtetése
Iskolánk figyelmet fordít az állatvédelemhez és fenntarthatósághoz kapcsolódó
szemléletformálás jelenlétére az iskolai mindennapokban. A faliújság tartalmának
kialakításában a diákok is aktív szerepet vállalnak: pedagógusi irányítás mellett saját készítésű
plakátokkal, rajzokkal és figyelemfelhívó anyagokkal járulnak hozzá a közös munkához.
A Fenntarthatósági Témahét kérdésköreivel törekedtünk összekötni az állatvédelmet, grafikus
formában. A bemutatott alkotások nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem fontos
társadalmi és környezeti problémákra is reflektálnak. A tanulói munkák középpontjában az
állatvédelem és a fenntarthatóság kapcsolata áll, különös tekintettel az emberi tevékenység
természetre gyakorolt hatásaira.
A faliújságon megjelenő alkotások többek között a műanyagszennyezés problémáját dolgozzák
fel. A tanulók kreatív módon mutatják be, hogy a felelőtlen hulladékkezelés milyen súlyos
következményekkel jár az élővilág számára: rajzaikon megjelennek olajszennyezéssel küzdő
tengeri élőlények, műanyaggal szennyezett vizek, valamint olyan helyzetek, ahol az állatok nem
képesek különbséget tenni természetes táplálékuk és az ember által hátrahagyott hulladék
között. A „Te látod a különbséget – a teknős nem” típusú üzenetek különösen erőteljesen hívják
fel a figyelmet az ember felelősségére.
A vizuális elemeket rövid, figyelemfelkeltő szövegek egészítik ki, amelyek közvetlen módon
szólítják meg a szemlélőt, és cselekvésre ösztönöznek. Az olyan üzenetek, mint például a
műanyaghasználat csökkentésére vagy a környezettudatos életmódra való felhívás,
hozzájárulnak a tanulók mindennapi döntéseinek formálásához.
A faliújság nem csupán információközlő felületként működik, hanem közösségi térként is, ahol
a diákok saját gondolataikat és érzéseiket is kifejezhetik. A közös alkotómunka erősíti az
együttműködést, fejleszti a kreativitást, valamint lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulók aktív
szereplőivé váljanak az állatvédelem és a fenntarthatóság ügyének.
A folyamatosan frissülő tartalom biztosítja, hogy a faliújság élő, dinamikus kommunikációs
eszközként működjön, amely hosszú távon is hozzájárul az intézmény szemléletformáló
tevékenységéhez.












